AZ ELSŐ 12 HÓNAP BABÁNK ÉLETÉBEN

Kedves Anyukák!
💕Rátok is gondoltunk várandós kismamáink mellett, ezért azt találtuk ki, hogy ahogy a születés előtti 9 hónap főbb történéseit, úgy az igencsak jelentőségteljes első életévet is Veletek együtt, közösen kísérnénk végig. Az 1. hónapoktól az 1. évfordulóig! Közben pedig megosztanánk veletek hasznos információkat, ötleteket. Tartsatok velünk, és olvassátok hónapról-hónapra! 🥰

1. HÓNAP
Az 1. hónap csupa izgalom! Minden rendben van-e, figyeljük a babánkat jobbról-balról, minden apró jelre felfigyelünk. Csak semmi pánik! MINDEN RENDBEN VAN!
Biztos lehetsz benne, hogy babád szépen fejlődik. Újszülött korához képest már egyre ügyesebb és erősebb, és ennek nap, mint nap jelét is adja. Hason fekve már kezdi emelgeti kis fejét, sőt 2-3 másodpercig meg is tartja. Imbolyogva vándoroltatja egyik oldalról a másikra. Háton fekve viszont egyre hosszabb időre képes már egy dologra figyelni, azaz fixálni. 
Ha pl. egy piros csörgőt, vagy bármilyen forgó-mozgó dolgot megmutatunk neki mintegy 20 cm-re az arcától, arra tekintetét ráirányítja. Kezd igazán megnézni dolgokat! 
Próbáld csak ki, és ha már követni is fogja pl. a ide-oda mozgatott tárgyat, biztos lehetsz benne, hogy valóban figyel.
Számtalan szép és jó minőségű forgó teheti nemcsak szebbé a babaágyat és annak környezetét, hanem segíthetik ezt a kezdeti tanulási folyamatot, és idővel sok játszásra és jó mókázásra is lehetőséget adnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük